Ruhagyűjtő kampányunk első eredményei

Alapítványunk ruhagyűjtő kampányba kezdett azzal a céllal, hogy jó állapotú, még használható ruhákkal támogassuk a rászoruló családokat. A felhívásra sokan reagáltak, ennek köszönhetően rövid idő alatt jelentős mennyiségű adomány gyűlt össze. A beérkezett ruhákat lelkes önkénteseink segítségével válogattuk és rendeztük. Fontosnak tartottuk, hogy az adományok átlátható módon, rendszerezve kerüljenek előkészítésre, hiszen ez megkönnyíti majd azok […]

Kirándulás a Budakeszi Vadasparkban az ukrán–magyar iskola gyerekeivel

Alapítványunk az ukrán–magyar kéttannyelvű iskola gyerekeivel látogatott el a Budakeszi Vadasparkba. A program célja az volt, hogy a gyerekek egy közös, tartalmas szabadidős programon vehessenek részt, és a tanórákon kívül is legyen lehetőségük kikapcsolódni, élményeket gyűjteni. A kirándulás során a gyerekek megismerkedhettek a vadaspark állataival, közösen fedezték fel a park különböző részeit, és sok kérdést […]

Csapatépítő alkalmak az önkénteseinkkel

Az elmúlt időszakban több csapatépítő alkalmat is szerveztünk önkénteseink számára. Ezeken a találkozókon szerettünk volna lehetőséget adni arra, hogy jobban megismerjük egymást, és hogy az önkénteseink is közelebb kerüljenek hozzánk, az alapítvány munkájához és ahhoz, amiért nap mint nap dolgozunk. Az esték jó hangulatban teltek: voltak közös beszélgetések, interaktív feladatok és olyan pillanatok is, amikor […]

Alapítványunk is részt vett a 14. Afrika Expo Budapesten

Hálás köszönettel tartozunk az Afrikáért Alapítványnak, amelynek támogatásával alapítványunk is lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a 14. alkalommal megrendezett Afrika Expo Budapest eseményén. Bár alapítványunk tevékenysége nem kifejezetten Afrika-fókuszú, mélyen hiszünk az összetartás, az együttműködés és a közös felelősségvállalás erejében. Meggyőződésünk, hogy a humanitárius munka, a társadalmi szolidaritás és az egymás iránti nyitottság olyan […]

Részvétel a MARIO projekt kisebbségi és emberi jogi képzésén

Hálásak vagyunk az Uccu Alapítványnak, hogy lehetőséget kaptunk részt venni a MARIO projekt keretében megvalósult kisebbségi és emberi jogi képzésen. A program rendkívül hasznosnak bizonyult: segített jobban megérteni azokat a mindennapi helyzeteket, amelyekkel a roma és más kisebbségi identitású fiatalok szembesülnek. A képzés során közösen kerestünk választ arra, hogyan ismerhetők fel a jogsértések, miként lehet […]

Adománygyűjtés a MedSpot Alapítványnak

Adománygyűjtést szerveztünk a MedSpot Alapítvány számára, amelynek köszönhetően a most hétvégi missziójukhoz több mint 260 000 Ft támogatás gyűlt össze. Az összeg a Kárpátalján élő belső menekülteket segítő munkát erősíti, hozzájárulva ahhoz, hogy az orvosi és mentális támogatás folyamatosan jelen lehessen a térségben. Fontosnak tartottuk, hogy segítsünk a MedSpot önkénteseinek és munkatársainak, hiszen az évek […]

Hétvége Szófiába

A hétvégét Szófiában töltöttük, ahol lenyűgözött bennünket a város hangulata: a történelmi belváros, a zöld parkok és a modern kávézók különleges atmoszférát teremtettek. Látogatást tettünk a CRWB irodájában is, ahol Linda rendkívül szívélyesen fogadott bennünket. A találkozó célja nemcsak a kötetlen beszélgetés volt, hanem az is, hogy új kapcsolatokat építsünk és erősítsük a jövőbeni együttműködés […]

Tavaszi nyelvleckék a Fészekben

A Menedék tavaszi szüneti programját a Haza-Talál Menekülteket Segítő Alapítvány Fészek közösségi terében tartotta meg. Három alkalommal volt magyar mint idegen nyelv óra, amelyen kínai, szudáni és ukrán felsős diákok vettek részt. A játékos és jó hangulatú foglalkozásokon még azok a gyerekek is bátran megszólaltak magyarul, akik egyébként ritkán teszik. A program a Menekültügyi, Migrációs […]

A Haza-Talál Alapítvány interjút adott

A Határ/helyzetek II. – Kutatóműhelyi tanulmányok című kötetben, a Károli Interdiszciplináris Kutatások III. kötet részeként megjelent egy tanulmány, amely a 2025/2026-os szír menekülthullámot hasonlítja össze a 2022-es ukrán menekülthullámmal.  Alapítványunk is megszólal a tanulmányban – egy interjú keretében osztottuk meg tapasztalatainkat a menekültek segítéséről. Az interjúban többek között ezekre a kérdésekre válaszoltunk:  1.Hogyan lehet szakaszolni […]

Sikeresen lezajlott a Haza – Talál Alapítvány közösségi terének megnyitója! 🎉

Hatalmas örömmel és hálával tekintünk vissza a mai napra! 💙✨Az esemény minden várakozásunkat felülmúlta – rengetegen eljöttetek, és együtt töltöttünk egy igazán különleges délutánt! 🫶,Jó hangulat, tartalmas beszélgetések, finom falatok és egy összetartó közösség – ennél többet nem is kívánhattunk volna! 💬🍽️😊 🙏Hálásan köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt, támogatta ezt a kezdeményezést, és hozzájárult ahhoz, […]

hu_HUMagyar